6. fejezet

Egy csillagos, kissé elnyűtt pulcsiban, egy szaggatott nadrágban és egy tornacipőben ácsorogtam a tükör előtt. Időnkét bele-bele túrtam a hajamba, de akkor is olyan semmilyen volt. Más szóval nem tudnám jellemezni. Egyszínű barna, egy kicsivel a vállam alá ér. Unalmas. Egy ideges sóhajtást követően kifésültem az alváskor keletkezett gubancokat, majd az ágyamra ültem és az immáron bekapcsolt laptopra koncentráltam. Mivel nem volt semmi dolgom, és a csoportfoglalkozás is csak később fog kezdődni, így arra a döntésre jutottam, hogy sorozat maratont tartok. Természetesen kedvenc sorozatomat választottam, az Így jártam anyátokkal-t. CeCe-t direkt nem hívtam, hiszen pontosan tisztában vagyok azzal, hogy nem különösebben rajong ezért a sorozatért. Valószínűleg valamelyik vámpíros, vagy farkasos sorozatra csorgatja a nyálát most is. 

***

Majdnem egy évaddal, és sok ferge-most figyelj!-teges ötlettel később már nem bírtam tovább egy helyben maradni. Elzsibbadt végtagjaimat megmozgattam, majd úgy döntöttem, hogy sétálok egyet. Mivel kint szakad az eső, így be kellett érnem a folyosókkal. CeCe-hez is benéztem, ám hozzá szólni sem lehetett, mivel állítása szerint éppen a 'legizgalmasabb' résznél tart. Így tőle gyorsan búcsút kellett vennem, és folytattam utamat. A társalgóban lézengtek páran, ám a legtöbb csoportnak most volt a terápiája, így nem voltak sokan. 

Jobbnak láttam, ha visszatérek a szobámba, hiszen a fal bámulása is izgalmasabbnak bizonyult, mint az egész intézet. Már éppen indultam volna vissza, ha nem hallok meg pár ismerős hangot az egyik iroda felől. Ahogy közelebb értem rögtön rájöttem, hogy a hangok Mr Morris irodájából jönnek. Mivel az ajtó résnyire volt nyitva, mindent tisztán hallottam. 

- Előbb meg kellett volna kérdezned! - emelte fel még jobban a hangját az intézményvezető. -  Bármi baj történhetett volna, tisztában vagy ezzel?! És az az én felelősségem lett volna! Mikor nem is tudtam róla! 

- Nem történt semmi baj, vagy igen? - vágott vissza... Ethan. Kezdett érdekelni a dolog.

- Nem érted a lényeget! Csak azért, mert Morris a vezetékneved, még nem tehetsz meg mindent! Ahogyan én sem! Te is tudod, hogy fiamként szeretlek, de nem értem, hogy 19 éves létedre hogy lehetsz ilyen makacs. Nem érzed a tetteid súlyát?!
- Miért kell ezen ennyire felkapni a vizet?! Az ég világon semmi baj nem történt, sőt! Még jól is érezte magát! Ahányszor láttam, sosem volt olyan boldog, mint tegnap este. Mellesleg, ő is egyetért azzal, hogy az intézeti kaja szörnyű - mondta terapeutám és az utolsó mondatánál esett le, hogy a vita rólam szól. 

- Itt most egyáltalán nem arról van szó, hogy a szakácsok milyen munkát végeznek! - még a folyosóról is látható volt, hogy kidagadnak az erek az idősebbik Morris nyakán. - Az engedélyem nélkül kivittél egy embert az intézetből, fel tudod ezt fogni? 

- Tudod mit? - állt fel Ethan. - Túlreagálod a dolgot, de nagyon! Mikor nem történt semmi. Sőt! Meg kellene köszönnöd, hogy azt tettem tegnap, amit. Szerintem még jót is tett az állapotának! 

Terapeutám nagy hévvel vágta ki a résnyire nyitott ajtót, így szemtől szembe kerültünk egymással. Pár másodpercig csak bámultam a csodálkozástól kitágult szemeibe, majd a szó legszorosabb értelmében elrohantam. Az úti célom természetesen a szobám volt, és átkoztam az egész intézetet, amiért nem lehet kulcsra zárni az ajtókat. Az igazság az, hogy szörnyen ostobának éreztem magam abban a pillanatban. És az is voltam.

- Beth, várj! Hadd magyarázzam meg, kérlek! - hallottam meg magam mögött azt a hangot, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi. Mielőtt beléptem volna a biztonságot nyújtó négy fal közé, megtorpantam és szembe fordultam terapeutámmal. - Félreérted az egészet... - kezdett bele a sablonos magyarázkodásba.

- Elmondanád, hogy ezen mit lehet félreérteni? Sőt, tudod mit? Inkább ne mondd el, mert nem érdekel! Istenem, akkora idióta vagyok, hogy tegnap azt hittem, hogy tudsz jó fej is lenni! Mekkorát tévedtem - túrtam bele a hajamba. - Elegem van abból, hogy itt mindenki hülyének tart, hogy úgy kezelnek, mint egy beteg embert, mikor nem vagyok az! Ne akard nekem megmondani, hogy mi jó az állapotomnak, meg mi nem, mert nincs olyan, hogy állapotom! Menj, keress mást akinek elcseszed a napjait, a többiek még örülnének is neked. De engem hagyj békén! - üvöltöttem le a fejét, majd a megszeppent Ethan-t otthagyva siettem be a szobámba. Hogy a kis kirohanásom még hatásosabb legyen, jó hangosan becsaptam magam mögött az ajtómat.

Hogy is hihettem azt, hogy tényleg azért volt a tegnap este, hogy jól érezzük magunkat?! Már abban a percben, hogy elhívott tudnom kellett volna, és egyszerűen nemet mondani. Most bizonyára a kifakadásomat végighallgatók mind azt hiszik, hogy hivatalosan is bolond vagyok, de nem érdekel. Ki kellett adnom magamból. 

A gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki. Nem is néztem meg, hogy ki az, rögtön felvettem. 

- Drágám! Öt perc múlva ott vagyok érted és elviszlek egy kis csajos napra. Hozhatod a kis barátnődet is, megbeszéltem mindent Mr Morris-sal - hallottam meg Helen néni vidám hangját. A hír, hogy végre kiszabadulhatok innen - igaz, hogy csak pár órára - feldobott, ám a Morris névre gombóc keletkezett a torkomban. 

- Később lenne még egy csoportterápia... - motyogom halkan.

- Tisztában vagyok vele, de ma nem kell menned! Na menj, szedd össze CeCe-t és találkozunk a bejáratnál! - bontotta a vonalat bolondos nagynéném. 

Idegesen fújtam ki az arcomból a rakoncátlan tincseket, majd a táskámba tettem a telefonomat, zsebkendőt és egyéb fontos dolgokat. Amint ezzel megvoltam, rögtön barátnőm szobájához mentem. 

- Csajos nap, Helen-nel! - amint kimondtam a nevet, arca rögtön felvirult. 

Össze szedte a legfontosabb dolgokat, majd a bejárathoz siettünk. Az oly régen látott fekete autó már kint várt ránk. Mivel még mindig ítélet idő volt, ezért odarohantunk a kocsihoz, és mindketten bevágódtunk a hátsó ülésre.

- Jó látni titeket lányok! - nevetett a kormány mögül nagynéném, majd elindultunk. - Mit szeretnétek csinálni? 

CeCe rám nézett, várta a válaszomat. Egy ideig gondolkoztam. A könyvesbolt biztos, hogy a program része lesz, ám volt egy dolog, amit még annál is fontosabbnak tartottam.

- Menjünk fodrászhoz - jelentettem ki, mire mindketten meglepődtek. Látszott az arcukon.

- Azért szomorú, hogy lemaradok a terápiáról. Nem, Liz? - bökte meg a vállamat barátnőm. Amint eszembe jutott az a személy, rögtön elment a kedvem mindentől.

- Tragédia - forgattam meg a szememet. Meglepne, ha még ahhoz a csoporthoz tartoznék a mai incidens után...

- Na jó, ki vele. Mi a baj? - fordult hátra Helen, mikor leparkolt a fodrászat előtt.

- Tuti, hogy Ethan a baj - vigyorgott CeCe, mire vállon legyintettem. 

- Ha azt mondom, hogy leüvöltöttem a terapeuta fejét mert egy idióta, az bajnak számít? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

Mind a ketten meglepetten bámultak rám, majd úgy döntöttek, hogy inkább hanyagolják a témát. 

- Bemegyek, megnézem mennyien vannak. Ti addig nézzetek szét a plázában - mutatott Helen a mellettünk álló épületre. Mind a ketten bólintottunk, majd kiszálltunk az autóból és az üzletsor felé vettük az irányt.

- Ez hogy állna? - bökött a kirakatban lévő csipkés ruha felé CeCe.

- Bizonyára csodásan festenél benne - mosolyogtam rá. Kevés az olyan ruha, ami rajta nem mutat mesésen.

- Nem nekem, neked! - mutatott rám. Elfintorodtam. - Mi ez az arckifejezés? Úgyis megvetetem neked Helen-nel! - vigyorgott rám, majd megragadta a kezem. - Menjünk, a fodrász már vár!
Mikor beértünk az épületbe nem láttam túl sok embert, így biztos voltam benne, hogy hamar végezni fogunk. 

- Szóval, milyen hajat szeretnél? - ültetett le az egyik tükör elé fodrászom, Sophie.
Változásra volt szükségem. Valami nagyra. Viszont, kezdetnek ez is megteszi.

Sziasztok!

Kezdenék egy kis bejelentéssel: a részek ezentúl hétvégente érkeznek majd az iskola miatt. Hamarosan ki fogok tenni egy erről szóló modult is, ahol nyomon követhetitek a fejezetek érkezésének időpontjait. Köszönjük az előző részhez érkezett 3 kommentárt, a 4 pipát és a 13 feliratkozót! Kérünk minden kedves erre járót, hogy írjon vagy pipáljon a fejezet alá, mert csak onnan tudjuk, hogy tetszik-e vagy éppen nem a történet :3 Nem akaratoskodunk, semmiféle kommentárhatárt sem akarunk felállítani, de jólesne mindkettőnknek egy kis bátorítás, esetleg építő kritika :) Amint lesz érdeklődő, illetve Macy-nek egy kis ideje, érkezik a folytatás a jövő hétvégén :D 

Ria. xx