7.fejezet

ETHAN MORRIS

Unottan bámultam kifelé az iroda ablakán, miközben a kedvenc teámat kortyolgattam. Nehezemre esett belátni, de tegnap elcsesztem a dolgokat. Nagyon is. Mégsem bántam meg, hogy elvittem kicsit szórakozni Beth-t. Talán ő úgy fogta fel az egészet, hogy csak a terápia része, én azonban nem. Szerettem volna, ha az intézet falain kívül (is) jól érzi magát, nemcsak a könyveket bújva.

Rendkívül meglepett az, hogy Beth kihallgatott minket - amikor Paul-l veszekedtünk az irodájában - és leüvöltötte a fejem. Még most is tisztán cseng a fülemben rekedtes, dühtől remegő hangja. 

Természetesen arról is tudtam, hogy nem lesz ott a tegnapi foglalkozáson, mert a nagynénje elvitte vásárolni meg ilyenek. Furcsa volt, hogy mindegyik lánnyal szóban beszélgettem, nem pedig írásban.

5 perccel a foglalkozás előtt már a társalgóban vártam a csoport tagjait. A mai terápiát a kertben fogom tartani, ahol jógázni is fogunk. Legalábbis tervezem.

- Imádom Helen-t. Egy igazi divatdiktátor - hallottam meg CeCe hangját. Szemeim elkerekedtek, amikor megláttam a mellette sétáló Beth-t. Hosszú, barna haját felváltotta a szőke, rövidebb. A hosszú csőnadrágot rövid farmersort, a fekete felsőt pedig világosabb árnyalatú cserélte fel. Az eddig is kifogástalanul gyönyörű lány még gyönyörűbb és ellenállhatatlanabb volt. Tetőtől talpig végig mértem Liz-t, aki felvont szemekkel meredt rám. CeCe kuncogva oldalba bökte barátnőjét. - Én mondtam, hogy mindenkit lehengerelsz majd.

- Biztos nem vagytok rokonok Hel-l? Mert lassan kezdem azt hinni, hogy a fiatalkori énjével vagyok összezárva nap, mint nap - rázta meg fejét elfojtott mosollyal Beth. - Mindketten éltek-haltok a divatért, a sorozatokért és... Ó, a pasikért.

- Fogalmam sincs, lehet - rántott vállat lazán a fiatalabbik lány, majd odajött hozzám. Beth várakozóan nézett minket, de nem jött oda hozzánk. - Mi a mai program?

- Mivel jó az idő odakint, ezért egész délután a kertben leszünk. Jógázunk és ha lesz kedve a társaságnak, kertészkedhetünk is. Beszélgethetünk arról, kinek melyik a kedvenc virága, esetleg van-e külön kötődése hozzájuk... - mosolyogtam rá CeCe-re, aki bólintott egyet s felsóhajtott.

- Sajnálom, ami Lizzie meg közted történt. Tisztában vagyok vele, hogy Liz kicsit túlreagálja a dolgokat. Hihetetlenül makacs, ezért nehéz meggyőzni a más igazáról. De higgy nekem, nemsokára megbékél és újra minden klappolni fog köztetek - veregette meg a vállam, én pedig mosolyogva biccentettem és elmormoltam egy Köszönöm-t.

***

A közel félórás jógát követően a kertészek segítségét kérve kertészkedtünk egy keveset. Beth egész végig kerülte a tekintetem, nem szólt hozzám és ha megpróbáltam közelebb menni hozzá, unottan arrébb sétált. Reménytelenül felsóhajtottam; nehezebb lesz rendbe hozni a dolgot, mint ahogy azt gondoltam.

- Ne add fel! - termett mellettem CeCe, ajkain biztató mosollyal. Néha eltűnődöm azon, miért került ő az intézetbe... Állandóan mosolyog, mindenkivel kedves és megpróbálja a másikat az élet napos oldala felé terelni. - Csak időre van szüksége, ennyi az egész.

- Tiszteletben tartom, de legalább meghallgathatna - mormoltam a hajamba túrva, miközben arrébb ballagtunk a csoporttól. - Semmilyen rossz szándékom nem volt és nem is a kezelés miatt vittem el szórakozni, csupán azt akartam, hogy Beth végre kicsit kimozduljon a megszokott környezetből és jól érezze magát.

- Mivel nem voltam ott és nem is hallgatolóztam, így ehhez nem tudok hozzászólni. De azt tudom, hogy Liz nehezen bízik meg az emberekben és ha olyan vágja át, akiben megbízhatna, akkor az egész romba van döntve - alsó ajkamba haraptam. Értékelem CeCe biztatását, de ezzel egy picit lehangolt. Picit? Mégis kit akarok átverni? - Azért ne keseredj el, jó?
- Könnyű azt mondani - húztam el a számat, majd felsóhajtottam. Beth tekintete lyukat égetett a hátamba, de amikor felé fordítottam a fejem, a virágoknak szentelte figyelmét. - Én igyekszem... Próbálok mindenki kedvére tenni és tessék, ezt kapom cserébe.
- Ethan, elég! Úgy sopánkodsz, mintha valami háborús bűnt követtél volna el... Hagyd abba! - szólt rám visszafojtott kuncogással, én pedig elhallgattam. Beth és CeCe totális ellentétei egymásnak: míg Liz csendes és visszahúzódó, addig a barátnője rettentő szókimondó és magabiztos. Az ellentétek vonzzák egymást, nemde?!

***

Nyúzott és feszült voltam. Majdnem végigbeszélgettem a foglalkozást Beth legjobb barátjával, ami felért egy szerepcserével. CeCe volt a terapeuta, én pedig a páciense. Bevallom, furcsa volt más szemszögből nézni a dolgokat.

- Héj, figyelsz te egyáltalán? - zökkentett ki gondolataimból Katherine, miközben jóízűen falatozott a pizzájából. Ó, igen. A híres-neves, minden hónapban egyszer megrendezett Pizza-nap... Egy adott nap estéjén nem a konyha, hanem az intézet lakói, orvosai és ápolónői intézik a vacsorát. Összedobnak annyi pénzt, hogy elegendő étel jusson minden asztalhoz. - Ethan?!

- Persze, figyelek. Az unokahúgod rémálmairól beszéltél, ugye? - kérdeztem a számat megtörölve, miután beleharaptam a még gőzölgő szeletbe.

Nem igazán szeretek evés közben beszélni, de nem akartam megbántani Katherine-t. Kedves, tisztelettudó és bájos nő, aki csak az unokahúgáért aggódott. Orvos - tanonc - létemre kutya kötelességemnek éreztem, hogy valami tanácsot, esetleg biztatást adjak... Ha jobban belegondolok, mégse kell olyan nagyon a tanultságomra támaszkodnom. Emberből vagyok én is, aki szeret segíteni másoknak. Ilyenkor nem az eszemre kell hallgatnom, hanem a szívemre. Legtöbb esetben persze.

Sziasztok!

Szomorúan és csalódottan érkeztem a folytatással... Ria-val úgy érezzük, nem szeretitek a történetet... Mivel nincsenek vélemények, így csak találgatunk :3 Kérünk titeket, írjatok! Lehet csetbe is vagy ide a bejegyzés alá is :D Beszélgettünk a kommentárhatárról is, de mégsem vezetjük be :) DE kérünk minden kedves olvasót, hogy írjon!! :$ Mindenesetre köszönjük az 5 pipát :3 További szép estét, hétvégét és hetet kívánunk! Pusszpáá evribádii,

Macy