6. fejezet

Egy csillagos, kissé elnyűtt pulcsiban, egy szaggatott nadrágban és egy tornacipőben ácsorogtam a tükör előtt. Időnkét bele-bele túrtam a hajamba, de akkor is olyan semmilyen volt. Más szóval nem tudnám jellemezni. Egyszínű barna, egy kicsivel a vállam alá ér. Unalmas. Egy ideges sóhajtást követően kifésültem az alváskor keletkezett gubancokat, majd az ágyamra ültem és az immáron bekapcsolt laptopra koncentráltam. Mivel nem volt semmi dolgom, és a csoportfoglalkozás is csak később fog kezdődni, így arra a döntésre jutottam, hogy sorozat maratont tartok. Természetesen kedvenc sorozatomat választottam, az Így jártam anyátokkal-t. CeCe-t direkt nem hívtam, hiszen pontosan tisztában vagyok azzal, hogy nem különösebben rajong ezért a sorozatért. Valószínűleg valamelyik vámpíros, vagy farkasos sorozatra csorgatja a nyálát most is. 

***

Majdnem egy évaddal, és sok ferge-most figyelj!-teges ötlettel később már nem bírtam tovább egy helyben maradni. Elzsibbadt végtagjaimat megmozgattam, majd úgy döntöttem, hogy sétálok egyet. Mivel kint szakad az eső, így be kellett érnem a folyosókkal. CeCe-hez is benéztem, ám hozzá szólni sem lehetett, mivel állítása szerint éppen a 'legizgalmasabb' résznél tart. Így tőle gyorsan búcsút kellett vennem, és folytattam utamat. A társalgóban lézengtek páran, ám a legtöbb csoportnak most volt a terápiája, így nem voltak sokan. 

Jobbnak láttam, ha visszatérek a szobámba, hiszen a fal bámulása is izgalmasabbnak bizonyult, mint az egész intézet. Már éppen indultam volna vissza, ha nem hallok meg pár ismerős hangot az egyik iroda felől. Ahogy közelebb értem rögtön rájöttem, hogy a hangok Mr Morris irodájából jönnek. Mivel az ajtó résnyire volt nyitva, mindent tisztán hallottam. 

- Előbb meg kellett volna kérdezned! - emelte fel még jobban a hangját az intézményvezető. -  Bármi baj történhetett volna, tisztában vagy ezzel?! És az az én felelősségem lett volna! Mikor nem is tudtam róla! 

- Nem történt semmi baj, vagy igen? - vágott vissza... Ethan. Kezdett érdekelni a dolog.

- Nem érted a lényeget! Csak azért, mert Morris a vezetékneved, még nem tehetsz meg mindent! Ahogyan én sem! Te is tudod, hogy fiamként szeretlek, de nem értem, hogy 19 éves létedre hogy lehetsz ilyen makacs. Nem érzed a tetteid súlyát?!
- Miért kell ezen ennyire felkapni a vizet?! Az ég világon semmi baj nem történt, sőt! Még jól is érezte magát! Ahányszor láttam, sosem volt olyan boldog, mint tegnap este. Mellesleg, ő is egyetért azzal, hogy az intézeti kaja szörnyű - mondta terapeutám és az utolsó mondatánál esett le, hogy a vita rólam szól. 

- Itt most egyáltalán nem arról van szó, hogy a szakácsok milyen munkát végeznek! - még a folyosóról is látható volt, hogy kidagadnak az erek az idősebbik Morris nyakán. - Az engedélyem nélkül kivittél egy embert az intézetből, fel tudod ezt fogni? 

- Tudod mit? - állt fel Ethan. - Túlreagálod a dolgot, de nagyon! Mikor nem történt semmi. Sőt! Meg kellene köszönnöd, hogy azt tettem tegnap, amit. Szerintem még jót is tett az állapotának! 

Terapeutám nagy hévvel vágta ki a résnyire nyitott ajtót, így szemtől szembe kerültünk egymással. Pár másodpercig csak bámultam a csodálkozástól kitágult szemeibe, majd a szó legszorosabb értelmében elrohantam. Az úti célom természetesen a szobám volt, és átkoztam az egész intézetet, amiért nem lehet kulcsra zárni az ajtókat. Az igazság az, hogy szörnyen ostobának éreztem magam abban a pillanatban. És az is voltam.

- Beth, várj! Hadd magyarázzam meg, kérlek! - hallottam meg magam mögött azt a hangot, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi. Mielőtt beléptem volna a biztonságot nyújtó négy fal közé, megtorpantam és szembe fordultam terapeutámmal. - Félreérted az egészet... - kezdett bele a sablonos magyarázkodásba.

- Elmondanád, hogy ezen mit lehet félreérteni? Sőt, tudod mit? Inkább ne mondd el, mert nem érdekel! Istenem, akkora idióta vagyok, hogy tegnap azt hittem, hogy tudsz jó fej is lenni! Mekkorát tévedtem - túrtam bele a hajamba. - Elegem van abból, hogy itt mindenki hülyének tart, hogy úgy kezelnek, mint egy beteg embert, mikor nem vagyok az! Ne akard nekem megmondani, hogy mi jó az állapotomnak, meg mi nem, mert nincs olyan, hogy állapotom! Menj, keress mást akinek elcseszed a napjait, a többiek még örülnének is neked. De engem hagyj békén! - üvöltöttem le a fejét, majd a megszeppent Ethan-t otthagyva siettem be a szobámba. Hogy a kis kirohanásom még hatásosabb legyen, jó hangosan becsaptam magam mögött az ajtómat.

Hogy is hihettem azt, hogy tényleg azért volt a tegnap este, hogy jól érezzük magunkat?! Már abban a percben, hogy elhívott tudnom kellett volna, és egyszerűen nemet mondani. Most bizonyára a kifakadásomat végighallgatók mind azt hiszik, hogy hivatalosan is bolond vagyok, de nem érdekel. Ki kellett adnom magamból. 

A gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki. Nem is néztem meg, hogy ki az, rögtön felvettem. 

- Drágám! Öt perc múlva ott vagyok érted és elviszlek egy kis csajos napra. Hozhatod a kis barátnődet is, megbeszéltem mindent Mr Morris-sal - hallottam meg Helen néni vidám hangját. A hír, hogy végre kiszabadulhatok innen - igaz, hogy csak pár órára - feldobott, ám a Morris névre gombóc keletkezett a torkomban. 

- Később lenne még egy csoportterápia... - motyogom halkan.

- Tisztában vagyok vele, de ma nem kell menned! Na menj, szedd össze CeCe-t és találkozunk a bejáratnál! - bontotta a vonalat bolondos nagynéném. 

Idegesen fújtam ki az arcomból a rakoncátlan tincseket, majd a táskámba tettem a telefonomat, zsebkendőt és egyéb fontos dolgokat. Amint ezzel megvoltam, rögtön barátnőm szobájához mentem. 

- Csajos nap, Helen-nel! - amint kimondtam a nevet, arca rögtön felvirult. 

Össze szedte a legfontosabb dolgokat, majd a bejárathoz siettünk. Az oly régen látott fekete autó már kint várt ránk. Mivel még mindig ítélet idő volt, ezért odarohantunk a kocsihoz, és mindketten bevágódtunk a hátsó ülésre.

- Jó látni titeket lányok! - nevetett a kormány mögül nagynéném, majd elindultunk. - Mit szeretnétek csinálni? 

CeCe rám nézett, várta a válaszomat. Egy ideig gondolkoztam. A könyvesbolt biztos, hogy a program része lesz, ám volt egy dolog, amit még annál is fontosabbnak tartottam.

- Menjünk fodrászhoz - jelentettem ki, mire mindketten meglepődtek. Látszott az arcukon.

- Azért szomorú, hogy lemaradok a terápiáról. Nem, Liz? - bökte meg a vállamat barátnőm. Amint eszembe jutott az a személy, rögtön elment a kedvem mindentől.

- Tragédia - forgattam meg a szememet. Meglepne, ha még ahhoz a csoporthoz tartoznék a mai incidens után...

- Na jó, ki vele. Mi a baj? - fordult hátra Helen, mikor leparkolt a fodrászat előtt.

- Tuti, hogy Ethan a baj - vigyorgott CeCe, mire vállon legyintettem. 

- Ha azt mondom, hogy leüvöltöttem a terapeuta fejét mert egy idióta, az bajnak számít? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

Mind a ketten meglepetten bámultak rám, majd úgy döntöttek, hogy inkább hanyagolják a témát. 

- Bemegyek, megnézem mennyien vannak. Ti addig nézzetek szét a plázában - mutatott Helen a mellettünk álló épületre. Mind a ketten bólintottunk, majd kiszálltunk az autóból és az üzletsor felé vettük az irányt.

- Ez hogy állna? - bökött a kirakatban lévő csipkés ruha felé CeCe.

- Bizonyára csodásan festenél benne - mosolyogtam rá. Kevés az olyan ruha, ami rajta nem mutat mesésen.

- Nem nekem, neked! - mutatott rám. Elfintorodtam. - Mi ez az arckifejezés? Úgyis megvetetem neked Helen-nel! - vigyorgott rám, majd megragadta a kezem. - Menjünk, a fodrász már vár!
Mikor beértünk az épületbe nem láttam túl sok embert, így biztos voltam benne, hogy hamar végezni fogunk. 

- Szóval, milyen hajat szeretnél? - ültetett le az egyik tükör elé fodrászom, Sophie.
Változásra volt szükségem. Valami nagyra. Viszont, kezdetnek ez is megteszi.

Sziasztok!

Kezdenék egy kis bejelentéssel: a részek ezentúl hétvégente érkeznek majd az iskola miatt. Hamarosan ki fogok tenni egy erről szóló modult is, ahol nyomon követhetitek a fejezetek érkezésének időpontjait. Köszönjük az előző részhez érkezett 3 kommentárt, a 4 pipát és a 13 feliratkozót! Kérünk minden kedves erre járót, hogy írjon vagy pipáljon a fejezet alá, mert csak onnan tudjuk, hogy tetszik-e vagy éppen nem a történet :3 Nem akaratoskodunk, semmiféle kommentárhatárt sem akarunk felállítani, de jólesne mindkettőnknek egy kis bátorítás, esetleg építő kritika :) Amint lesz érdeklődő, illetve Macy-nek egy kis ideje, érkezik a folytatás a jövő hétvégén :D 

Ria. xx

5.fejezet

Az intézet kertjét naplemente után földbe szúrt, vízálló fedővel állított lámpák világítják meg. Sokkal hangulatosabb, mint a hosszú utcalámpák. A levegőben még mindig érezni lehetett a víz és a virágok egyvelegét; nemrég locsolták fel a füvet meg a többi növényt.
Nem nagyon tudtam koncentrálni, hogy hova lépek, mert Ethan valósággal húzott maga után. A föld süppedéséből utalva a frissen palántált virágokat tiporhattuk le.
- Elviszlek kajálni. Láttam, hogy nem valami sokat ettél a vacsorából - nézett rám kedvesen, mire megforgattam a szemem. - Lefogadom, hogy éhes vagy.
Aprót bólintottam és magamban elkönyveltem, hogy Ethan igazán figyelmes agyturkász. Amikor odaértünk a srác kocsijához, szó szerint lecövekeltem a járda közepén. Egy hófehér Lamborghini parkolt a járdaszélen, a tulajdonosa pedig rekedtesen kuncogva figyelte reakcióm.
- Jöhettem volna biciklivel is, de egy picit messze lakom innen - nyitotta ki az anyósülés felőli ajtót és megvárta, míg beülök a csodajárgányba. Beleszerettem az autóba, már ha ez lehetséges. Az a fajta elegancia, ami kívülről és belül jellemezte, másodpercek alatt elnyerte a tetszésem. Elbűvölve kapcsoltam be a biztonsági övem, miután Ethan beült mellém. - Tetszik?
Biccentettem egyet, a fiú pedig büszkén elmosolyodott. Útközben zenét hallgattunk; Ethan az útra koncentrált s közben a kormányon dobolt az ujjaival a ritmusra. Rendkívül válogatós vagyok zene terén is, de ami a rádióból szólt, kifejezetten tetszett.
- Meg is érkeztünk - parkolt le negyed órával később egy gyorsétterem előtt a terapeuta. A hasam nagyot kordult, amikor beültünk egy eldugott kis box-ba. Ethan leadta mindkettőnk rendelését, aztán leült mellém és elővette a telefonját. - Van egy ötletem és ahhoz kellene a te mobilod is.
Értetlenkedve elővettem a pulóverem zsebéből, a fiú pedig elvette tőlem. Fél perc múlva halk pittyegés jelezte, hogy üzenetet kaptam. A fejemet ráztam, mikor Ethan mosolyogva visszaszolgáltatta a készüléket. Elolvastam a srác rövid mondanivalóját:

Ha beszélgetni szeretnél vagy csak jelezni akarsz valamit, így bátran megteheted. Sosem kapcsolom ki a telefonom. Kereshetsz éjjel-nappal. 

Bólintottam, ezzel tudatva Ethan-nel, hogy elolvastam és értékelem a gesztusát. Amíg a rendelést vártuk, üzeneteket váltottunk egymással. Megkérdezte, hogy milyen műfajú könyveket szoktam leginkább olvasni, milyen zenéket hallgatok és van-e olyan előadó, akire felnézek.
- Köszönjük - nézett a pincérlányra a fiú, aki ránk mosolygott és odasietett egy másik asztalhoz. Összefutott a nyál a számban, ahogy falatozni kezdtünk. Vacsorapartnerem arcát le kellett volna fényképezni, olyan idióta és mégis aranyos fejet vágott. - Úgy tűnik, ez a kaja jobban ízlik neked, mint ami az intézetben van.
Hevesen bólogattam, közben belekortyoltam a jéggel teli kólámba. Miután végeztünk az evéssel, elmentünk sétálni a közeli parkba. A Hold az ég tetején trónolt, a csillagok pedig körbevették őt. A levegő kissé csípős volt, így felhúztam a pulóverem cipzárját és még a kapucnit is a fejemre húztam.
- Fázol? - simított végig karomon Ethan, mikor leültünk egy padra. Biccentettem egyet, a fiú pedig a vállamra terítette a bőrdzsekijét. Észrevétlenül szippantottam magamba férfias kölnijének aromáját. - Amikor legutóbb egy lánynak adtam a dzsekim ugyanezzel az indokkal, ledobta magáról, mert állítása szerint kiütései lesznek a műbőrtől...
Elmosolyodva hallgattam a srác vicces, elcseszett randijairól szóló történeteit. Meglepett, hogy nekem mesélt ilyeneket, hiszen alig ismer.
- Mit szólnál, ha elmennénk moziba? - vetette fel ötletét nem sokkal később. Mosolyogva megrántottam a vállam. - Ebből nehéz leszűrnőm, mire gondoltál.
Felsóhajtottam s elővettem a telefonom, majd leírtam a gondolataim Ethan-nek:

Nekem mindegy, csak ne kerüljünk bajba. Tudod, hogy milyen szigorú a nagybátyád és az intézet szabályzata.

- Ne aggódj! Mindent kézben tartok - kacsintott rám és ismét bevetette azt, amit nemrég a szobám ajtaja előtt. Felém nyújtotta karját és várakozóan belefúrta tekintetét az enyémbe. Zavartan elfogadtam jobbját, aztán elindultunk vissza a kocsihoz. Miután bekötöttük magunkat, Ethan gázt adott.

Kezdett feltűnni, hogy nem a megszokott útvonalon vagyis nem a mozi irányába megyünk. Tekintetem a mellettünk elhaladó épületeket között cikázott. Mind-mind ismeretlen volt számomra. Úgy fél óra múlva Ethan letért egy földes útra. Egy hosszú ösvényen haladtunk végig, melyet hatalmas erdőség vett körül.
- Még mielőtt azt hinnéd, hogy elhoztalak az Isten háta mögé és a csomagtartóban levő balta segítségével kinyírlak, ami természetesen nem igaz - tette hozzá nevetve, mire felhorkantottam és belebokszoltam a karjába. Ekkor arcom lángba borult a felismeréstől; még mindig rajtam volt a dzsekije. - Semmi ilyesmiről nincs szó. Csupán eljöttünk egy... Autós moziba.
S mire kimondta, le is parkolt egy öreg Wolfsvagen bogár és egy '65-s évjáratú, azúrkék Chevy mellé. Ajkaim izgatott mosolyra húzódtak. Előkaptam a telefonom és elküldtem egy kérdést Ethan-nek:

Melyik filmet nézzük? :3

- Egy igazán klasszikus darabot, a West Side Story-t - nézett rám mosolyogva, nekem pedig még szélesebb lett a vigyorom. Az egyik kedvenc filmemről volt szó. Ethan hátranyúlt az ülés alá, aztán az ölembe pottyant egy popcorn-s zacskó. - Mit ér egy jó film kukorica nélkül?
Egyetértően bólintottam s vártam, hogy elkezdődjön a WSS. Halk sikoly tört fel belőlem, mikor az ülésem hátrébb dőlt. Terapeutám bocsánatkérő mosollyal tekerte hátrébb mindkettőnkét, hogy kényelmesebb legyen.
A film sokadjára is fantasztikus volt, egyszerűen elragadott az a modern Rómeó és Júlia szemlélet, amit felhasználtak. A tánc- és zenebetétek mind-mind telitalálat volt, mondjuk a vége elszomorított. De lássuk be: a főhősök kapcsolata alapból kudarcra volt ítélve már az elején.
Amikor elsötétült a vászon, mindketten felsóhajtottunk. Ethan félig felém fordult, miután a hátsóülésre dobta az üres popcorn-s zacskókat.
- Ideje, hogy visszavigyelek az intézetbe - mondta szomorúan, mire bólintottam egyet. Furcsa ezt mondanom, de kifejezetten jól éreztem magam. Ezt azonban nem árulom el senkinek, hiszen ismerem a benti lányokat s rögtön nekem ugranának, ha megtudnák. Feltűnt, hogy bejön nekik a terapeuta, így nem adom meg nekik azt a lehetőséget, hogy még jobban eltiporjanak.
Az intézethez közel van egy szupermarket, ahova Ethan-nek be kellett mennie. Én inkább a kocsiban maradtam és felhívtam CeCe-t.
- Hol vagy? A nővérek állandóan engem faggatnak, kész agyrém - morgolódott, persze csak megjátszva az egészet.
- Ethan elvitt kajálni, aztán megnéztünk egy filmet az autósmoziban - mondtam röviden és tömören. - Most itt vagyunk a szupermarketnél, Ethan éppen vásárol. Folyton azt figyelem az ablakból, mikor kell letennem a telefont.
- Szóval te kimaradtál a shoppingolásból? Hm, én szívesen körbenéztem volna egy olyan félistennel a fehérnemű osztályon, mint a dilidokink - magam előtt láttam CeCe idegőrlő vigyorát, amivel könnyen fel tud mérgesíteni. És ezek a megjegyzések... Kikészülök! - Mi van, ha neked is vesz valami szexis csipkecsodát?
- CeCe, kérlek! Semmi sincs köztem és Ethan között, hiába kombinálsz! - mordultam rá, majd nyeltem egy nagyot. Az említett fiú egy jól felpakolt bevásárlókocsival lépett ki a bolt ajtaján. - Most le kell tennem, később beszélünk!
- De... - meg sem várva válaszát, kinyomtam a telefont és zsebre vágtam. Találomra bekapcsoltam a rádiót és úgy tettem, mintha egész végig zenét hallgattam volna.
- Indulhatunk? - ült be mellém Ethan, én pedig felvontam a szemöldököm. Én eddig se akartam sehova se menni, ő erőltetett rám mindent. Ami jól sikerült, azt hiszem. - Hallgatás beleegyezés.
Az út további része csendben telt. Se a rádió, se Ethan nem szólalt meg. Amikor a fiú leparkolt az intézetnél, felsóhajtott.
- Ha nem bánod, bekísérnélek - szállt ki a járműből közvetlen utánam. Lassan sétáltunk végig a folyosókon, melyek erős fényben úsztak. Az éjszakára beosztott nővérek megkönnyebbülten sóhajtottak fel a nővérpultnál, mikor megláttak minket. Amikor a szobámhoz értünk, szembe fordultam Ethan-nel és odaadtam neki a dzsekijét. - Igazán jól állt neked, Beth.
Elmosolyodtam s a telefonom segítségével megszólaltam, írásos formában:

Köszönöm. A vacsit, a filmet és a kabátot. Jó éjt, Ethan!

- Neked is - simított végig a vállamon, én pedig felsóhajtottam és bementem a szobámba. Átöltöztem pizsamára, aztán lekapcsoltam a villanyt s kivételesen olvasás nélkül el tudtam aludni.

Sziasztok! 

Meghoztam a folytatást, bár kissé csalódottan... Nem vagyok önző, csak szomorú... Nem tetszik a történet? Azért nem írtok meg pipáltok? Le lehet írni, mi a probléma s megpróbálunk korrigálni rajta :) Mondhatni a Ti szavaitok a fizetségünk a fejezetekért cserébe :) Na, de nem kezdek szentbeszédbe... Köszönjük a 2 kommentárt Névtelennek és Linden Sky-nak, a 4 pipát és az 1.800 megtekintést :D Várjuk véleményeiteket, akár kommentár, akár pipa formájában! :) További szép délutánt és jó ünneplést kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,

Macy

4.fejezet

Miután otthagytam terapeutámat az irodájában, rögtön CeCe szobája felé vettem az irányt. Mielőtt beléptem volna az ajtón, kopogtam. Barátnőm az ágyán ült és a laptopja billentyűzetét koptatta.
- Milyen volt a külön terápia? - pillantott rám felvont szemöldökkel, huncut mosollyal az arcán.
A szememet forgatva dőltem el mellette, és a szememet lehunyva próbáltam feldolgozni a ma történteket. Pedig a napnak még koránt sem volt vége.
- Olyan undok vagy! - rögtön felkaptam a fejemet ezekre a szavakra. - Veled külön foglalkozik, kedves, aranyos, de te nem értékeled! Ezek mellett pedig még csak elmesélni sem mesélsz el semmit! Pedig barátnők vagyunk! - majdnem komolyan vettem kiakadását, ám megláttam a felfelé görbülő száját.
- Túl sok Gossip Girl-t nézel. Mióta belekezdtél abba a sorozatba, azóta állandóan pletykára éhes vagy. Majdnem olyan, mint Tracy - forgattam meg a szemem, miközben beletúrtam a hajamba.
- Ez fájt! - kapott a szívéhez, mire mindketten felnevettünk.
- De most komolyan, túl sokat nézted az a sorozatot - mondtam levegőért kapkodva s tekintetemet a laptop képernyőjére vezettem. Ajkaimra diadalittas mosoly ült. - CeCe, engem nehezen lehet átverni... És neked pont nem sikerült.
- Még jobban beletiporsz a lelkembe, könyvmoly - mormolta elfojtott vigyorral, miközben elindította a megnyitott részt. - Most pedig, fogjuk be egy kis időre és gyönyörködjünk Chace Crawford szemeiben.
- Ed ezerszer jobban néz ki - motyogtam az egyik párnát a fejem alá gyömöszölve.
A részt befejezve egyet értettünk abban, hogy holnap folytatjuk, hiszen már az utolsó évadnál járunk, így minél hamarabb meg szeretnénk tudni, hogy kicsoda Gossip Girl. Mivel már hat óra múlt, ezért úgy döntöttünk, hogy itt az ideje lemenni vacsorázni.
Az étlapra kiírtak alapján már nem is tűnt olyan jó ötletnek az, hogy lejöttünk, legalábbis számomra. CeCe mindent megeszik, még azt is, amit mindenki más ott hagy. Amint a tálcánkra került az étel, biztos voltam abban, hogy ma sem fogok sokat enni. CeCe leült a szokásos asztalához, míg én is meg keresetem a saját helyemet. Barátnőm boldogan falatozta az ételnek nem nevezhető valamit, míg én inkább tovább passzoltam azt Michael-nek, aki most is örömmel fogadta az adományt.
Egy ideig még elüldögéltem az asztalnál, majd mikor CeCe befejezte a vacsorát - halkan megjegyzem, fogalmam sincs hogyan, de még repetázott is - átvonultunk a társalgóba.
Mivel még legalább fél óránk volt a film kezdetéig, ezért vissza szaladtam a szobámba valami olvasnivaló után. Az ajtóm előtt azonban megtorpantam. A nővérpult mellett egy apró polcot véltem felfedezni, amit eddig még életemben nem láttam. És tele volt könyvvel. Rögtön közelebb mentem, de hozzá nyúlni bármelyik kötethez is, nem mertem.
- Nyugodtan elveheted bármelyiket - hallottam meg magam mellől egy mély hangot, mire megugrottam. Arra nézve a fiatalabbik Morris-sal találtam szemben magam. - Pár itt dolgozóval megbeszéltük, hogy szerzünk be pár új dolgot, hogy az itt lakók hasznosabban töltsék az idejüket. Nem mindenki kertészkedik, mint ti... - vigyorgott rám, mire nekem rögtön elment a kedvem az ú polc felfedezésétől.
Eredeti tervemhez hűen a saját szekrényemről kerestem valamit, amit ugyan már olvastam vagy százszor, mégis imádok. Úgy döntöttem, itt az ideje újra elolvasni az Egy különc srác feljegyzései-t, amit sokan csak a Zabhegyező utódjaként emlegetnek.
Vissza siettem CeCe-hez, aki a kanapén fetrengett. Érkezésemre felkapta a fejét és helyet adva nekem, felült.
- Megint azt olvasod? - bökött a kezemben lévő kötetre, mire bólintottam. - Nem láttad az új szekrényt? Tele van rád váró könyvekkel. Szinte hallom, ahogy szólítanak téged. „Gyerünk Lizzie, olvass el!”
A szememet forgatva lapoztam fel a kötetet és úgy tűnt eléggé belemerültem, hogy csak azt észleltem: elkezdődött a film.

Vonagló, egymáshoz dörgölődző és simuló emberek. '60-s évek béli zene, kacifántosnak nevezhető betűtípusok a szereplők s a cím bemutatása közben... Egy újabb táncos-zenés klasszikus: Dirty Dancing. CeCe egyik kedvence.

- A legjobb táncos vígjáték a Grease mellett - ült le közénk Ethan. Megforgattam a szemeimet s gondolatban káromkodtam egy sort. Már megint mit keres itt és mit akar tőlem, tőlünk? - Kedveled az ilyen filmeket, Beth?

Megráztam a fejem, de azért tekintetem akaratlanul is a plazma tv-re vezettem. 1963-t írunk; a főszereplő, Frances Houseman - becenevén Baby - rövid gondolatmenetébe kukkanthatunk bele, miközben az apukája a Kellerman Hegyi Tó Hotelhoz fuvarozza a családot. A 17 éves lány azt tervezi, hogy a Mount Holyoke College-re fog járni, hogy közgazdaságtant tanuljon, hogy azután belépjen a békehadtestbe. Kissé irritálnak az ilyen filmek. A lány találkozik a táncoktatóval, akinek segít az egyik fellépésnél. Ezután összemelegednek, többször lefekszenek egymással és végül táncolnak a fogadó záróünnepségén. Patrick Swayze karakterét, Johnny-t jóval a buli előtt lopás vádjával elbocsátják; Baby összetörik, ráadásul az apjával is összevesznek. De aztán, mint egy jópofa kis mesében, minden happy end-el végződik. Johnny visszajön a fogadóba és eltáncolja Baby-vel a „táncát”.

- Most ugye azon töröd a buksid, hogy Patrick karaktere a korához képest eléggé jól néz ki? - zökkentett ki gondolataim közül CeCe hangja. Hitetlenkedve meredtem a lányra azzal az amolyan „Ezt te sem gondoltad komolyan?!” nézésemmel. - Tudom, hogy ő járt a fejedben. Hiába tagadod.

Inkább a filmet bámultam és próbáltam figyelmen kívül hagyni barátnőm hülyeségeit. Észre sem vettem, hogy már Baby és Johnny elhagyták hotelt, hogy nyugodt helyen gyakoroljanak. Történetesen egy tószerűségnél.

- Ha gondolod, ezt mi is gyakorolhatnánk - suttogta a fülembe Ethan, amikor az említett jelenetnél járt a film. Néhány másodpercig pislogás nélkül, tátott szájjal meredtem a terapeutára. CeCe felkuncogott mellettem, én pedig bosszúsan felsóhajtottam. - A szüleimnek van egy nyaralója a tóhoz közel, egyszer szívesen elvinnélek oda.
- Egy ilyen ajánlatot vétek lenne elutasítani, Liz - bökött oldalba barátnőm. Megforgattam szemeimet s karba fontam kezeimet a mellkasom előtt. - Makacs vagy, te lány.
- De rendkívül jól áll neki - szólalt meg mosolyogva Ethan, én pedig felmordultam mérgemben. Ez már egyszerűen tűrhetetlen! Az oké lenne, ha a hátam mögött beszélgetnének ilyesmiről...
Fogtam magam és átültem egy másik kanapéra, ahol Michael ült. Őt se kötötte le különösképp a film, így egy képregényt lapozgatott. A dohányzóasztalon egy Ken Follett könyv pihent, amit azonnal magamhoz vettem s olvasni kezdtem.
Amint a film véget ért, rögtön felpattantam a helyemről és vissza indultam a szobámba. Ám ezt sem tehettem meg egyedül, hiszen valaki árnyékként követett. Mikor megálltam, ő is megállt és így tovább. Az ajtóm előtt megfordulva döbbentem rá, hogy összesen tíz centi választ el a most már velem szemben álló fiútól. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, reméltem, hogy elmondja mit szeretne.
- Éppen a kertbe indultam. Csatlakozol? - kérdezte vigyorogva. A szememet forgatva nyúltam a nővérpulton található tollért és jegyzettömbért. Ha sétálok veled, békén hagysz? - firkantottam le a kérdést, majd elé toltam. Mikor elolvasta, vigyora még szélesebb lett. - Mára... Talán - mondta, mire egy ideges fújtatás után kinyitottam az ajtót és beléptem a szobámba. A könyvet az asztalra tettem és a filmnézés előtt levetett pulóveremet magamra kaptam. - Szép a szobád - mosolygott rám. Komolyan?! Egész álló nap mosolyog! Csodálom, hogy nem fáj az arca... - Indulhatunk? - tartotta a kezét, hogy belé karoljak.
Hah! Arra várhatsz.

Sziasztok!

Itt is lennék a soron következő résszel :) Köszönjük az előzőhöz érkezett 3 kommentárt, a 7 pipát, a 11 feliratkozót meg a 700 megtekintést :D Reméljük, ez a fejezet is tetszeni fog nektek! :) Macy igyekszik majd a folytatással :) Szép délutánt kívánunk! :D

Ria. xx