Miután felöltöztem reggel, szokásomhoz híven indultam el CeCe szobája felé. Amikor azonban az ajtóhoz értem, eszembe jutott, hogy ő már nincs itt. Lehajtott fejjel indultam el az étkező felé. Amilyen béna vagyok, véletlen összeütköztem valakivel. Tekintetem lassan vezettem végig a fekete pólóval borított mellkason; a férfi nyakán levő anyajegyről rögtön felismertem, kibe ütköztem bele.
- Jó reggelt! - köszöntött kedvesen, amikor enyémbe fúrta íriszeit. Ajkaira vidám mosoly húzódott.
- Neked is - mosolyodtam el bátortalanul. Kissé szokatlan volt ilyen közel lenni Ethan-hez. A tegnapelőtt történtek után viszont nem igazán zavart már, hogy közeledik hozzám. Sőt.
- Hogy vagy? - kérdezte az arcomat fürkészve, miközben leültünk az egyik asztalhoz. Michael szomorúan kortyolgatta a teáját, gondolom CeCe-n járt az agya.
- Őszintén? Egész jól viselem a húgom távollétét - Ethan mosolya szélesebb lett a kijelentéstől... Vagyis inkább Cecily megszólításától. - És te?
- Örülök, hogy ilyen zökkenőmentesen kezeled a dolgot - emelte szájához a bögréjét, majd nagyot kortyolt a kávéjában. Meglepett, hogy nem a nővérekhez ült le reggelizni, hanem hozzám. Na mindegy, nem szólok érte. Legalább nem kell egyedül kajálnom. - Mit terveztél délelőttre?
- Tegnap elkezdtem olvasni egy könyvet, azt szeretném folytatni - mondtam mosolyogva s megkentem a pirítósom egy kevés lekvárral. Ethan bólintott válaszomra, majd megtörölte a száját.
- Mit szólnál, ha reggeli után elmennénk egy kicsit barangolni a városba? Ismerek egy nagyon jó könyvesboltot, ahol minden héten új könyvek kerülnek a polcokra. Ha igény van rá, lehet antikváriumi köteteket is venni - ez a kis tájékoztató igencsak egy randira való meghívásnak tűnt. Sebaj. - Szóval...?
- Nem hinném, hogy a bácsikád örülne ennek. Megint össze akarsz vele veszni? Hm? - nem akartam, hogy miattam legyenek rosszban. De amilyen makacs a fiú, nehezen tudtam volna lebeszélni.
- Elkéredzkedem tőle, ha csak ez tart vissza - mosolygott, miközben felállt a helyéről. Megráztam a fejem. Hihetetlen ez a srác. - Amint Paul-l beszéltem, odamegyek a szobádhoz. Oké?
- Oké - biccentettem, aztán Ethan a nagybátyja irodája felé, én pedig a szobám irányába ballagtam. Hason fekve folytattam a könyvolvasást, közben egy dalt dudorásztam. Szinte mindennapossá vált a televízióban meg a rádiókban, így a dallama gyorsan megmaradt. Akárcsak Ed Sheeran Sing című száma. Olyannyira belemerülhettem az olvasásba, hogy alig vettem észre az ajtóban álló fiút. Arca nem árult el semmit. - Lefogadom, hogy nem mehetünk sehova.
- Lefogadom, hogyha így állsz az egészhez, akkor tényleg itt maradunk. A négy fal és a könyvek között, melyek mind-mind arra várnak, hogy a kezedbe vedd őket s az utolsó lapig le se tedd - meglepetten pislogtam párat, Ethan pedig várakozóan oldalra döntötte a fejét. - Felőlem egész délelőtt olvashatsz, én addig nézlek.
- Megfordult már a fejemben, hogy esetleg nem fájdul meg az arcod meg a szád ennyi mosolygástól és beszédtől... - a srác felnevetett. A könyvet az ágyra dobva (fájó szívvel) raktam zsebre a telefonom meg a pénztárcám. - Mehetünk.
- Semmi retikül vagy ilyesmi? - megráztam a fejem. Utálom az olyan lányokat, akik transzba esnek, ha meglátnak egy méregdrága, márkás táskát az üzletek kirakataiban s addig nyaggatják a szüleiket, amíg azok meg nem veszik az imádott kislányuknak. Szánalmas. - Úgy érzem, ennek a ténynek köszönhetően még jobban megkedveltelek.
Csak nekem tűnt fel, hogy Ethan egyfolytában ontja magából a bókokat?!
- Hogy vagy? - kérdezte az arcomat fürkészve, miközben leültünk az egyik asztalhoz. Michael szomorúan kortyolgatta a teáját, gondolom CeCe-n járt az agya.
- Őszintén? Egész jól viselem a húgom távollétét - Ethan mosolya szélesebb lett a kijelentéstől... Vagyis inkább Cecily megszólításától. - És te?
- Örülök, hogy ilyen zökkenőmentesen kezeled a dolgot - emelte szájához a bögréjét, majd nagyot kortyolt a kávéjában. Meglepett, hogy nem a nővérekhez ült le reggelizni, hanem hozzám. Na mindegy, nem szólok érte. Legalább nem kell egyedül kajálnom. - Mit terveztél délelőttre?
- Tegnap elkezdtem olvasni egy könyvet, azt szeretném folytatni - mondtam mosolyogva s megkentem a pirítósom egy kevés lekvárral. Ethan bólintott válaszomra, majd megtörölte a száját.
- Mit szólnál, ha reggeli után elmennénk egy kicsit barangolni a városba? Ismerek egy nagyon jó könyvesboltot, ahol minden héten új könyvek kerülnek a polcokra. Ha igény van rá, lehet antikváriumi köteteket is venni - ez a kis tájékoztató igencsak egy randira való meghívásnak tűnt. Sebaj. - Szóval...?
- Nem hinném, hogy a bácsikád örülne ennek. Megint össze akarsz vele veszni? Hm? - nem akartam, hogy miattam legyenek rosszban. De amilyen makacs a fiú, nehezen tudtam volna lebeszélni.
- Elkéredzkedem tőle, ha csak ez tart vissza - mosolygott, miközben felállt a helyéről. Megráztam a fejem. Hihetetlen ez a srác. - Amint Paul-l beszéltem, odamegyek a szobádhoz. Oké?
- Oké - biccentettem, aztán Ethan a nagybátyja irodája felé, én pedig a szobám irányába ballagtam. Hason fekve folytattam a könyvolvasást, közben egy dalt dudorásztam. Szinte mindennapossá vált a televízióban meg a rádiókban, így a dallama gyorsan megmaradt. Akárcsak Ed Sheeran Sing című száma. Olyannyira belemerülhettem az olvasásba, hogy alig vettem észre az ajtóban álló fiút. Arca nem árult el semmit. - Lefogadom, hogy nem mehetünk sehova.
- Lefogadom, hogyha így állsz az egészhez, akkor tényleg itt maradunk. A négy fal és a könyvek között, melyek mind-mind arra várnak, hogy a kezedbe vedd őket s az utolsó lapig le se tedd - meglepetten pislogtam párat, Ethan pedig várakozóan oldalra döntötte a fejét. - Felőlem egész délelőtt olvashatsz, én addig nézlek.
- Megfordult már a fejemben, hogy esetleg nem fájdul meg az arcod meg a szád ennyi mosolygástól és beszédtől... - a srác felnevetett. A könyvet az ágyra dobva (fájó szívvel) raktam zsebre a telefonom meg a pénztárcám. - Mehetünk.
- Semmi retikül vagy ilyesmi? - megráztam a fejem. Utálom az olyan lányokat, akik transzba esnek, ha meglátnak egy méregdrága, márkás táskát az üzletek kirakataiban s addig nyaggatják a szüleiket, amíg azok meg nem veszik az imádott kislányuknak. Szánalmas. - Úgy érzem, ennek a ténynek köszönhetően még jobban megkedveltelek.
Csak nekem tűnt fel, hogy Ethan egyfolytában ontja magából a bókokat?!
***
- Nézd csak! Ez pont a te műfajod - nyomott egy újabb könyvet a kezembe a terapeuta. Az eladó mosolyogva figyelt minket a pult mögül. Végigfutottam tekintetemmel a fülszöveget s a többi, megvásárlásra váró kötethez tettem a kosaramba.
- Te nem akarsz magadnak választani valamit? Eddig csak nekem kerestél könyveket... - motyogtam kerülve a fiú gyönyörű szemeit, melyek rám szegeződtek. Mivel nem néztem rá, így inkább ő is a polcokat tüntette ki figyelmével.
- Nincs túl sok időm olvasni - mondta a legfelső polcokat fixírozva, majd levett egy könyvet a helyéről. Miután végigolvasta a tartalmat, a hóna alá csapta s nézelődött tovább. Kuncogva megráztam a fejem és átmentem egy másik szekrényhez.
- Nincs túl sok időm olvasni - mondta a legfelső polcokat fixírozva, majd levett egy könyvet a helyéről. Miután végigolvasta a tartalmat, a hóna alá csapta s nézelődött tovább. Kuncogva megráztam a fejem és átmentem egy másik szekrényhez.
***
- Nem hiszem el, hogy majdnem megvetted csaknem az egész könyvesboltot. Hihetetlen vagy, komolyan - morgolódtam a tejeskávémat kavargatva, miközben a pult mögött álló pincérsrácra pillantottam. Haloványan elmosolyodott s eltátogott egy köszönésfélét, amit viszonoztam.
- Ugyan, csak 10 könyvről van szó - látni nem láttam az arcát, de hallottam Ethan hangján, hogy megbántottam egy picit. Egy bocsánatkérő mosoly küldve a pincér felé, zavartan pislogva fordítottam figyelmem a terapeuta felé. - Ha nem makacskodsz, azt az 5 könyvet, amit te vettél, megvettem volna neked.
- Hogy én makacskodom? Nem tudom, ki háborodott fel azon, hogy mertem költeni a saját pénzemből!? - élesen beszívtam a levegőt. El se hiszem! Még neki állj feljebb! Megőrülök! - Kettőnk közül te voltál az, aki rám erőltette ezt a kiruccanást vagy mit...
- Szerettem volna egy kis időt veled tölteni az intézet falain kívül. Ha nem esett volna le, én szeretnék törődni veled... - motyogta a teáscsészéjét méregetve, kerülve tekintetem. Az arcom hirtelen lángolni kezdett, a szívem pedig nagyot dobbant. - Nem úgy, mint a terapeuta az egyik betegével. Annál itt sokkal többről és komolyabbról van szó.
Kellett egy szusszanásnyi idő, míg feldolgoztam Ethan vallomását. Tekintetem akaratlanul is a kávéfőzőknél álldogáló fiúra terelődött; még mindig engem nézett. Félénken rámosolyogtam, válaszul egy pimasz vigyort s egy kacsintást kaptam.
Rosszul éreztem magam. Hogy flörtölhettem egy olyan sráccal, akit nem ismerek és még a nevét se tudom?! Ethan most biztos azt gondolja, hogy én olyan könnyűvérű kis tinipicsa vagyok, aki egy kedves mosolytól elolvad és esztelenül máris ágyba bújik az illetővel.
- Ezt értsem úgy, hogy szeretnéd, ha a mostani, amolyan orvos-beteg kapcsolatunk komolyabb fokozatra lépne? - kérdeztem kíváncsian Ethan-t, miközben megittam a poharamban maradt, kávés italt.
- Még sosem kedveltem meg ilyen gyorsan valakit, Beth. De ez nemcsak egy haveri vagy baráti alapú számomra... - mogyoróbarna szemei örvényként szippantották be az én kékjeimet, talán még a számat is eltátottam résnyire. A fenébe is, miért ilyen nehéz távol tartanom magam ezektől a jófiú imázsba zárt rosszfiúktól? Biztos vagyok benne, hogy terapeutám is egy kicsit, a szíve legeslegmélyén egy igazi lázadó, aki mindig dacol másokkal vagy önmagával. Igen, Ő határozottan egy lázadó. - Meg akarlak ismerni.
- Ennél is jobban? - hangom néhány oktávval csúszhatott feljebb, ha nem többel. Ethan visszafojtott kuncogással bólintott s végigmért. Az asztal javarészt kitakart, így csak a felsőmet láthatta. Héj, valaki! Hozzanak egy serpenyőt és süssenek az arcomon egy tükörtojást! Kellően felforrósodott hozzá a bőröm! Esetlenül a fülem mögé tűrtem egy tincset és felsóhajtottam. - Egyáltalán nem zavar a korkülönbség?!
- A mai világban már semmi sem számít, Beth. Ez a 3 év, ami köztünk van, csak egy apró parázs a kialvó tűzön - lefegyverez a hasonlataival, komolyan mondom! Mintha könyvből olvasná vagy egy filmből, esetleg sorozatból idézné őket. - Az ilyen kicsinyességekre én fel sem figyelek. Mondjuk azért abba nem merek belegondolni, hogy összeállnál egy kivénhedt, modortalan vénemberrel...
- Ezen még nem gondoltam, de most, hogy így megemlítetted... - húzódott mosolyra a szám, miközben államhoz érintettem a mutató- és a hüvelykujjam. Ujjbegyemmel az alsó ajkam ütögettem. Ethan zavartan fürkészte arcom. Isteni fényképet lehetett volna csinálni róla. - Jaj, ne csináld már! Csak hülyülök!
- Ajánlom is! Nem szándékozom bácsikkal versengeni érted - rázta meg a fejét levakarhatatlan mosollyal, én pedig alsó ajkamba haraptam. Meg akar ismerni... Letolja magasról a korkülönbséget... Versengene értem... Te-jó-ég! - Talán még a korombeliekkel sem...
- Mi van akkor, ha én várom az igazit? A bizonyos nagy Őt? - felakartam adni a leckét a srácnak. Mondjuk tisztában voltam vele, hogy Ethan nem az a nyámnyila alak. Könnyen lecsapja a felpattanó labdákat. - Természetesen nem a számítógép billentyűzetén lenyomott Shift+ő kombinációra gondoltam.
- Tetszik a humorod. Egy újabb indok, hogy még jobban kedveljelek - nem tudtam nem a száját figyelni. Másokat aggaszt, ha valaki hadar vagy ha túl lassan beszél. Nekem kifejezetten a gyengémmé vált Ethan gyors beszéde. S a hozzátartozó mély, rekedtes hang... Tökéletes párosítás! - Van kedved sétálni? Körbejárhatnánk a parkban kialakított tavat.
Mosolyogva megrántottam a vállam s a pénztárcám elővéve készültem fizetni a rendelésem. Terapeutám hevesen megrázta a fejét és az övével együtt kifizette az én tejeskávémat is. Ellenkezni sem volt időm. Ilyen szituációban felmerülhet a kérdés néhány emberben: Tényleg meg akarom én ezt a srácot ismerni?
Sziasztok!
Hosszas kihagyás és mérlegelés után úgy határoztunk Ria-val, hogy folytatjuk a történetet :) Reméljük, hogy ezután írtok és pipáltok majd! :) További szép estét és kellemes hétvégét kívánok :D Pusszpáá evribádii,
Macy
