4.fejezet

Miután otthagytam terapeutámat az irodájában, rögtön CeCe szobája felé vettem az irányt. Mielőtt beléptem volna az ajtón, kopogtam. Barátnőm az ágyán ült és a laptopja billentyűzetét koptatta.
- Milyen volt a külön terápia? - pillantott rám felvont szemöldökkel, huncut mosollyal az arcán.
A szememet forgatva dőltem el mellette, és a szememet lehunyva próbáltam feldolgozni a ma történteket. Pedig a napnak még koránt sem volt vége.
- Olyan undok vagy! - rögtön felkaptam a fejemet ezekre a szavakra. - Veled külön foglalkozik, kedves, aranyos, de te nem értékeled! Ezek mellett pedig még csak elmesélni sem mesélsz el semmit! Pedig barátnők vagyunk! - majdnem komolyan vettem kiakadását, ám megláttam a felfelé görbülő száját.
- Túl sok Gossip Girl-t nézel. Mióta belekezdtél abba a sorozatba, azóta állandóan pletykára éhes vagy. Majdnem olyan, mint Tracy - forgattam meg a szemem, miközben beletúrtam a hajamba.
- Ez fájt! - kapott a szívéhez, mire mindketten felnevettünk.
- De most komolyan, túl sokat nézted az a sorozatot - mondtam levegőért kapkodva s tekintetemet a laptop képernyőjére vezettem. Ajkaimra diadalittas mosoly ült. - CeCe, engem nehezen lehet átverni... És neked pont nem sikerült.
- Még jobban beletiporsz a lelkembe, könyvmoly - mormolta elfojtott vigyorral, miközben elindította a megnyitott részt. - Most pedig, fogjuk be egy kis időre és gyönyörködjünk Chace Crawford szemeiben.
- Ed ezerszer jobban néz ki - motyogtam az egyik párnát a fejem alá gyömöszölve.
A részt befejezve egyet értettünk abban, hogy holnap folytatjuk, hiszen már az utolsó évadnál járunk, így minél hamarabb meg szeretnénk tudni, hogy kicsoda Gossip Girl. Mivel már hat óra múlt, ezért úgy döntöttünk, hogy itt az ideje lemenni vacsorázni.
Az étlapra kiírtak alapján már nem is tűnt olyan jó ötletnek az, hogy lejöttünk, legalábbis számomra. CeCe mindent megeszik, még azt is, amit mindenki más ott hagy. Amint a tálcánkra került az étel, biztos voltam abban, hogy ma sem fogok sokat enni. CeCe leült a szokásos asztalához, míg én is meg keresetem a saját helyemet. Barátnőm boldogan falatozta az ételnek nem nevezhető valamit, míg én inkább tovább passzoltam azt Michael-nek, aki most is örömmel fogadta az adományt.
Egy ideig még elüldögéltem az asztalnál, majd mikor CeCe befejezte a vacsorát - halkan megjegyzem, fogalmam sincs hogyan, de még repetázott is - átvonultunk a társalgóba.
Mivel még legalább fél óránk volt a film kezdetéig, ezért vissza szaladtam a szobámba valami olvasnivaló után. Az ajtóm előtt azonban megtorpantam. A nővérpult mellett egy apró polcot véltem felfedezni, amit eddig még életemben nem láttam. És tele volt könyvvel. Rögtön közelebb mentem, de hozzá nyúlni bármelyik kötethez is, nem mertem.
- Nyugodtan elveheted bármelyiket - hallottam meg magam mellől egy mély hangot, mire megugrottam. Arra nézve a fiatalabbik Morris-sal találtam szemben magam. - Pár itt dolgozóval megbeszéltük, hogy szerzünk be pár új dolgot, hogy az itt lakók hasznosabban töltsék az idejüket. Nem mindenki kertészkedik, mint ti... - vigyorgott rám, mire nekem rögtön elment a kedvem az ú polc felfedezésétől.
Eredeti tervemhez hűen a saját szekrényemről kerestem valamit, amit ugyan már olvastam vagy százszor, mégis imádok. Úgy döntöttem, itt az ideje újra elolvasni az Egy különc srác feljegyzései-t, amit sokan csak a Zabhegyező utódjaként emlegetnek.
Vissza siettem CeCe-hez, aki a kanapén fetrengett. Érkezésemre felkapta a fejét és helyet adva nekem, felült.
- Megint azt olvasod? - bökött a kezemben lévő kötetre, mire bólintottam. - Nem láttad az új szekrényt? Tele van rád váró könyvekkel. Szinte hallom, ahogy szólítanak téged. „Gyerünk Lizzie, olvass el!”
A szememet forgatva lapoztam fel a kötetet és úgy tűnt eléggé belemerültem, hogy csak azt észleltem: elkezdődött a film.

Vonagló, egymáshoz dörgölődző és simuló emberek. '60-s évek béli zene, kacifántosnak nevezhető betűtípusok a szereplők s a cím bemutatása közben... Egy újabb táncos-zenés klasszikus: Dirty Dancing. CeCe egyik kedvence.

- A legjobb táncos vígjáték a Grease mellett - ült le közénk Ethan. Megforgattam a szemeimet s gondolatban káromkodtam egy sort. Már megint mit keres itt és mit akar tőlem, tőlünk? - Kedveled az ilyen filmeket, Beth?

Megráztam a fejem, de azért tekintetem akaratlanul is a plazma tv-re vezettem. 1963-t írunk; a főszereplő, Frances Houseman - becenevén Baby - rövid gondolatmenetébe kukkanthatunk bele, miközben az apukája a Kellerman Hegyi Tó Hotelhoz fuvarozza a családot. A 17 éves lány azt tervezi, hogy a Mount Holyoke College-re fog járni, hogy közgazdaságtant tanuljon, hogy azután belépjen a békehadtestbe. Kissé irritálnak az ilyen filmek. A lány találkozik a táncoktatóval, akinek segít az egyik fellépésnél. Ezután összemelegednek, többször lefekszenek egymással és végül táncolnak a fogadó záróünnepségén. Patrick Swayze karakterét, Johnny-t jóval a buli előtt lopás vádjával elbocsátják; Baby összetörik, ráadásul az apjával is összevesznek. De aztán, mint egy jópofa kis mesében, minden happy end-el végződik. Johnny visszajön a fogadóba és eltáncolja Baby-vel a „táncát”.

- Most ugye azon töröd a buksid, hogy Patrick karaktere a korához képest eléggé jól néz ki? - zökkentett ki gondolataim közül CeCe hangja. Hitetlenkedve meredtem a lányra azzal az amolyan „Ezt te sem gondoltad komolyan?!” nézésemmel. - Tudom, hogy ő járt a fejedben. Hiába tagadod.

Inkább a filmet bámultam és próbáltam figyelmen kívül hagyni barátnőm hülyeségeit. Észre sem vettem, hogy már Baby és Johnny elhagyták hotelt, hogy nyugodt helyen gyakoroljanak. Történetesen egy tószerűségnél.

- Ha gondolod, ezt mi is gyakorolhatnánk - suttogta a fülembe Ethan, amikor az említett jelenetnél járt a film. Néhány másodpercig pislogás nélkül, tátott szájjal meredtem a terapeutára. CeCe felkuncogott mellettem, én pedig bosszúsan felsóhajtottam. - A szüleimnek van egy nyaralója a tóhoz közel, egyszer szívesen elvinnélek oda.
- Egy ilyen ajánlatot vétek lenne elutasítani, Liz - bökött oldalba barátnőm. Megforgattam szemeimet s karba fontam kezeimet a mellkasom előtt. - Makacs vagy, te lány.
- De rendkívül jól áll neki - szólalt meg mosolyogva Ethan, én pedig felmordultam mérgemben. Ez már egyszerűen tűrhetetlen! Az oké lenne, ha a hátam mögött beszélgetnének ilyesmiről...
Fogtam magam és átültem egy másik kanapéra, ahol Michael ült. Őt se kötötte le különösképp a film, így egy képregényt lapozgatott. A dohányzóasztalon egy Ken Follett könyv pihent, amit azonnal magamhoz vettem s olvasni kezdtem.
Amint a film véget ért, rögtön felpattantam a helyemről és vissza indultam a szobámba. Ám ezt sem tehettem meg egyedül, hiszen valaki árnyékként követett. Mikor megálltam, ő is megállt és így tovább. Az ajtóm előtt megfordulva döbbentem rá, hogy összesen tíz centi választ el a most már velem szemben álló fiútól. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, reméltem, hogy elmondja mit szeretne.
- Éppen a kertbe indultam. Csatlakozol? - kérdezte vigyorogva. A szememet forgatva nyúltam a nővérpulton található tollért és jegyzettömbért. Ha sétálok veled, békén hagysz? - firkantottam le a kérdést, majd elé toltam. Mikor elolvasta, vigyora még szélesebb lett. - Mára... Talán - mondta, mire egy ideges fújtatás után kinyitottam az ajtót és beléptem a szobámba. A könyvet az asztalra tettem és a filmnézés előtt levetett pulóveremet magamra kaptam. - Szép a szobád - mosolygott rám. Komolyan?! Egész álló nap mosolyog! Csodálom, hogy nem fáj az arca... - Indulhatunk? - tartotta a kezét, hogy belé karoljak.
Hah! Arra várhatsz.

Sziasztok!

Itt is lennék a soron következő résszel :) Köszönjük az előzőhöz érkezett 3 kommentárt, a 7 pipát, a 11 feliratkozót meg a 700 megtekintést :D Reméljük, ez a fejezet is tetszeni fog nektek! :) Macy igyekszik majd a folytatással :) Szép délutánt kívánunk! :D

Ria. xx