9.fejezet

Fogalmam sincs, mennyi időt töltöttem a fürdőben. A könnyeim lassacskán elfogytak, csak hüppögtem. A fejem lüktetett a sok sírástól. Az arcom valószínűleg úgy nézhetett ki, mint akit megdobáltak sárral. A talpam fázott a hideg csempén, ahogy a hátam is. A kád oldalának dőlve ültem s a fürdőszobaszekrény fiókjának ajtaját bámultam.

- Lizzie, kérlek nyisd ki az ajtót! Beszélni akarok veled! - hallottam meg CeCe sírástól rekedtes hangját. Tekintetem újból könnyes lett, pedig már nem akartam sírni. Elfáradtam. - Liz, kérlek...! Ne csináld ezt! Nem úgy akarok elmenni innen, hogy dühös vagy rám... Kérlek, engedj be!

Hangtalan zokogásban törtem ki, egyszerűen nem bírtam tovább. Kezeimmel idegesen töröltem le arcomon végigcikázó könnyeimet, de még az sem segített a helyzeten.
Egyre laposabban pislogtam, testemben szétáradó fáradság úrrá lett rajtam. Arra ijedtem fel, hogy az arcom cirógatja valaki. Elkerekedett szemekkel meredtem a mellettem guggoló CeCe-re, majd az ajtóban álló Ethan-re.
- M-mit kerestek itt? - hangom erőtlen volt, alig hallottam én is belőle valamit. Legjobb barátnőm elővett egy zsebkendőt, majd a csap alá tartotta és bevizezte. Felszisszentem a hirtelen jött hidegtől, ami az arcomat érte. CeCe szemei aggodalmasan csillogtak, ahogy a sminkemet távolította lefelé.
- Aggódtunk miattad - sóhajtott fel barátnőm s kidobta a feketévé színeződött zsebkendőt. Ethan csendben fürkészett minket. - Miért rohantál úgy el?
- Összetörtem. Megijedtem a gondolattól, hogy elveszítelek - suttogtam, miközben a fülem mögé tűrtem egy tincset. - Te vagy a bizalmasom, a támaszom. Mihez kezdjek azután, hogy nem leszel itt velem?
- Jaj, Lizzie! - ölelt szorosan magához, arcomat a vállába fúrtam. Apró kezei nyugtatóan simogatták a hátam. - Minden nap bejövök hozzád látogatóba. Elmehetünk csajos-napra meg ilyesmi... Meglátod, olyan lesz minden, mintha mi sem történt volna.
- Nem várhatom el, hogy minden szabadidőd itt töltsd - motyogtam szipogva. Ahj, miért kellett már megint elsírnom magam? - A közös, intézetbeli programokon se fogsz részt venni...
- Ha szeretnéd, akkor itt leszek azokon is. A legjobb barátnőm, szinte már a nővérem vagy. A testvéremet pedig nem fogom magára hagyni - folyt végig az ő arcán is egy kósza könnycsepp, amit ügyetlenül letörölt s biztatóan rám mosolygott. - Elég a depizésből! Rosszabbak vagyunk, mint két sorozatszereplő.
- Szerintem Serena és Blair nem sírt ennyit, mint mi - mosolyodtam el, CeCe pedig felkuncogott s megrázta a fejét.
- Nem hiszem el, hogy nem fagyott le a feneked... Gyerünk, kelj fel! - mire észbe kaptam, már mellettem állt és a kezét nyújtotta felém. Szem forgatva elfogadtam segítségét, majd feltápászkodtam a hideg csempéről. CeCe szörnyülködve méregetett, amit nem értettem teljesen. Még mindig fekete az arcom?! - Legalább annyi eszed lett volna, hogy zoknit vagy papucsot húzol a lábadra, mielőtt sírhatnékod támadt...
- Kutya bajom... Most már - tekintetem akaratlanul is Ethan-re szegeztem, aki minket figyelt az ajtófélfának dőlve. Ajkaira megkönnyebbült terült szét, mikor tekintetét az enyémbe fúrta.

***

Valamelyest sikerült megnyugodnom, hála CeCe és Ethan jelenlétének. Terapeutám mindkettőnknek hozott teát meg beszélgetett velünk. Az idő hihetetlenül gyorsan és tartalmasan telt el, barátnőm álmosan vonult el a szobájába. Ethan is indulni készült, mikor ijedten és meggondolatlanul elkaptam a kezét. Tekintetét először csuklója köré fonódott ujjaimra, majd arcomra szegezte.

- Kérlek, maradj itt velem...! - hangom elfojtott volt, talán a meglepettségtől. Gyökerestől megváltozott a véleményem a fiúról, jó értelemben. Nem azt mondom, hogy belezúgtam vagy ilyesmi, de jól érzem magam a közelében. Hova tűnt az ellenszenvem? Fordulatos egy nap... Mielőtt reagálhatott volna, folytattam. - Megértem azt is, ha mondjuk már mennél haza vagy...

- Szívesen maradok, ne magyarázkodj - simított végig a karomon, amitől libabőrös lettem. Tetőtől talpig. Esetlenül, lányos zavaromban fürkésztem a rám meredő nagy, csokoládébarna szempárt. Megmagyarázhatatlan számomra, hogy lehetnek valakinek ilyen gyönyörű szemei.

- Nézz körbe nyugodtan - mosolyogtam rá, ahogy csak tőlem telhető kedvességgel tudtam. Magamhoz vettem a pizsamámat s elvonultam a fürdőbe. Mielőtt becsuktam volna az ajtót, kíváncsian figyeltem a fiú mozdulatait. Hüvely- és mutatóujja közé csíptetve alsó ajkát kezdte el tanulmányozni a könyvespolcom. Hogy ne legyen feltűnő számára stírölésem, halkan bezártam a fürdő ajtaját s megszabadultam a ruháimtól. Amint beálltam a zuhany alá, megnyitottam a vizet s lehunytam a szemem. Mindössze néhány percig élveztem a kényeztető fürdőt, hisz nem akartam megváratni Ethan-t. Miután megtörülköztem, magamra kapkodtam a pizsamám, alaposan fogat mostam és egy laza copfba kötöttem még kissé nyirkos hajam. Vettem egy mély levegőt és visszamentem a szobámba. A fiú egy polcról levett könyvet lapozgatott az ágyam szélén ülve. - Szeretem azt a regényt.

- Megleptél... Nem is tudtam, hogy érdekelnek a háborúval kapcsolatos történetek - mosolygott kíváncsian, miközben maga mellé rakta a kötetet. Papucsomat lerúgva másztam oda Ethan mellé és törökülésbe fészkeltem magam. Terapeutám is hasonlóan tett, majd könyökét megtámasztotta a combját s fejét a tenyerébe hajtotta. - Az első vagy a második világháborús sztorik érdekelnek jobban?

- Második. Hitler érdekes figura volt - Ethan egyetértően bólogatott. Jóformán az egész estét végigbeszéltünk, pontosabban én jártattam számat s ez mindkettőnket meglepte. Szóba kerültek az elméleteim; néhányat percekig vitattam a terapeutával. A háborús témát a mai világszemléletünk követte, ami magába foglalta a filmes, a zenei és az irodalmi érdeklődést.
- Még nem olvastál végig egy romantikus regényt? - hitetlenkedett a fiú, én pedig megráztam a fejem. - A korod béli tinik odavannak egy olyan könyvért.
- Mint már mondtam, rühellem a picsogós, nyálas sztorikat... Feltéve, ha a karakterek harcolnak benne vagy ilyesmi - ásítottam egyet s beletúrtam hajamba. Ethan arrébb ült az ágyam melletti székre, míg én bebújtam a takaró alá. Zavartan alsó ajkamba haraptam és úgy szólítottam meg a fiút. - Ez az ágy elég nagy mindkettőnknek. Nem kell a széken éjszakáznod.
- Biztos vagy benne? Én megvagyok itt is - bizonygatta. Megforgattam a szemeimet s felsóhajtottam.
- Komolyan gondoltam, Ethan. Megosztozom veled az ágyamon - egy rövid mérlegelést követően lerúgta magáról bakancsát s a farmerját a székre hajtva befeküdt mellém a takaró alá. Arrébb csusszantam, hogy kényelmesen elférjen és leoltottam a kislámpát. - Jó éjt!
- Neked is, Beth! - suttogta. Pár perc elteltével már csak a szuszogását lehetett hallani. Egy ideig a plafont bámultam, néha-néha rápillantottam a mellettem alvóra. Próbáltam aludni, de nem bírtam. - Ethan...
- Nem tudsz aludni? - kérdezte álmosan, én pedig hümmögtem egyet.
Elkezdtünk semmiségekről beszélgetni, miközben körém fonta karjait. Félénken a mellkasába fúrtam a fejem s lassan elbóbiskoltam. Tompán éreztem, hogy egy puszit nyomott a hajamba és szorosabban ölelt.

***

Reggel kipihenten ébredtem, de Ethan már nem feküdt mellettem. Őszintén szólva örültem, hogy itt maradt velem tegnap. Csak reménykedni tudok abban, hogy nem kürtöli világgá, mert a lányok kicsinálnának engem.  

Sziasztok!

Itt is lenne a folytatás... Remélem, ehhez már írtok majd! Higgyétek el, nem akaratoskodni akarunk vagy ilyesmi, de örülnénk a véleményeknek! :) További szép estét, jó hétvégét és kitartást a jövő héthez! :) Pusszpáá evribádii,

Macy